Az olvasást szerető emberek tudják, a szavaknak mekkora hatásai vannak egy ember életére, így azok használatát különös megfontolással és érzékkel kell végezni. Az író nem csak egy történetet mesél el, de átad egy darabot önmagából is. A mai interjúban a fiatal íróval, Sam Wilberry-vel beszélgettünk éppen erről a témáról: milyen hatással volt a kialakult vírushelyzet a munkájára, hogyan dolgozik, és mik a tervei a jövőt illetően.
Nagyon egyszerű kérdéssel kezdenék: hogy vagy most?
- Jól. Épp az elmaradt munkákat próbálom befejezni, pontot tenni a végükre, hogy utolérjem magam. Rengeteget vagyok kinn a természetben, erőt ad, feltölt.
Milyen hatással volt az életedre és a munkádra a karantén?
- Félelemmel kezdődött, mert a bizonytalanság nem túl jó, volt egy rövid írói blokkom, utána viszont rám találtak az ötletek, sikerült befejezni az akkor aktuális regényt, a Flash-t, valamint azóta már az új ifjúsági könyvön dolgozom.
Igyekeztem mindig találni valami elfoglaltságot. Nem mondanám, hogy sokat változott az életem a karantén alatt, egyébként is otthonülős típus vagyok, a laptop előtt dolgozom. Nyilván, rossz volt, hogy sokáig nem láthattam a barátaim, a családom, de sikerült átvészelni ezt az időszakot is. Remélem, nem lesz következő.
Ha már munka: írással foglalkozol. Mikor kezdtél el írni, és milyen út vezetett az első műved megjelenéséig?
- Nyolc évvel ezelőtt kezdtem el írni, egy barátság hozta az életembe, azóta is rendületlenül hálás vagyok érte. Nehéz út vezetett idáig. Rémesen türelmetlen típus voltam, mielőbb a kezembe akartam fogni a saját művem. Ezt a rossz tulajdonságot sikerült levetkőzni az évek alatt, ma már a fejlődés és a tanulás számomra a legfontosabb. Hiszen mindaz, amit leírunk és megosztunk, meghatároz bennünket, így nagyon oda kell figyelni, mit és mikor publikálunk, nekem ez az egyik legjelentősebb tapasztalatom. Meg persze az, hogy kiváló szerkesztő nélkül nem sokra megy az ember. Szerencsére, hozzám néhány éve bekopogtatott a tökéletes, így sokat tanulhatok.
Rövid időn belül három kötetet is publikáltál, Instagramon pedig megosztottad, hogy már dolgozol a következőn. Az a típus vagy, aki fejben összerakja az egész történetet, aztán csak legépeli, vagy írás közben alakul ki a teljes történet?
- Nem vagyok jegyzetelős típus. Van egy kezdeti ötlet, az formálódik, igyekszem időt adni neki, aztán ha úgy érzem, eljött az idő, nekilátok az alkotói folyamatnak.
Legtöbbször honnan szerzel ihletet egy-egy történethez?
- Változó. Sok minden meg tud ihletni. Akár egy-egy élethelyzet, egy félmondat, amit a városban hallok séta közben, szinte bármi. Igyekszem azért kizárni azokat a hangokat, amelyekre nincs szükségem, így mindig arról írok, ami épp nagyon foglalkoztat.
A regényeken kívül verseket és cikkeket is szoktál írni. Mit gondolsz, a jövőben akár egy verseskötetet is olvashatunk tőled, amiben csak a te műveid szerepelnek? (Ha a Lélekcseppeket nem vesszük ide.)
- A Lélekcseppek kötetben található verseim egy LMBTQ antológiába pont jók, ám ha tájékozódunk és mélyre ássuk magunkat a magyar lírában, akkor rájövünk, hogy elég erős terep. Ahogy regényíróként is meg kell találni a saját hangot, úgy a lírában is ki kell alakítani egy egyedi "versnyelvet".
Igen, szeretném, ha egyszer megjelenhetne egy verseskötetem, addig viszont még hosszú az út, egyelőre a jelentősebb irodalmi lapokban igyekszem publikálni. Van, ahol sikerül, van, ahol nem. Ha visszautasítanak, próbálok fejlődni a megfogalmazott kritika által. A visszautasítás a fejlődés egyik mozgatórugója - mert az ember jobbá akar válni.
Az eddig megjelent könyveid mind LMBTQ regények, amiről azt gondolom, hogy szükség is van rájuk a hazai piacon. Terveid szerint maradsz ezen a vonalon, vagy más típusú történetek is várhatóak?
- Még jó hosszú ideig ezen a vonalon tervezek maradni. Ha lesz is más, az a verseskötet, meg esetleg, néhány év múlva, megpróbálkozom egy szépirodalmi (kis)regénnyel is, ha már úgy érzem, eleget fejlődtem ahhoz, hogy ilyesmibe vágjam a fejszém. Nem akarok olyasmit kiadni a kezeim közül, amit megbánok. Az az egyik legrosszabb érzés.
Teljes állású íróként tevékenykedsz, vagy van valami 'hétköznapi' munkád? Esetleg tanulsz/tanultál?
- Jelenleg egy pályázatot csinálok, így az egyetemet halasztanom kellett. Igazából nem bánom, hogy így alakult, kicsit sem. Mindenképp írással szeretnék foglalkozni a jövőben is, különösen cikkírással. Ebből kifolyólag szeretnék tanulni, már szemezgetek a Magyar Újságírók Országos Szövetségének két féléves tanfolyamával. Azt hiszem, ez még jobb lenne, mint az a szak, amit az egyetemen néztem ki.
Van olyan magyar irodalmi személy, akire felnézel, valamilyen szinten példaként tartod magad előtt?
- Nincs kifejezetten egy. Inkább több fontos alkotó van, akitől szeretek olvasni. Ide sorolhatjuk Grecsó Krisztián prózáit, Darvasi László, Tóth Krisztina verseit, de igazából időszakos az érdeklődési köröm, mindig találok valami kedvemre valót. Nemsokára Nádas Péter regényeket tervezek olvasni.
Végül az utolsó kérdésem: hogyan képzeled el az életed 10 év múlva?
- Ha felét elérem annak, amit tervezek, már akkor boldog leszek. Nem szeretek nagyravágyó lenni, igyekszem reálisan látni az életet. Az biztos, hogy sokat akarok fejlődni, sok mindent írni, verset, prózát, megállás nélkül. És ha Isten is úgy akarja, biztosan arra az útra terel, amelyen járnom kell.
Mindig is szerettem olyan emberekkel beszélni, akiknek mind a személye, mind a munkája képes engem is inspirálni, hogy több legyek, hogy gyakoroljak és persze merjek hibázni. Sam munkásságát már jó ideje követem, nagyon szeretem a stílusát, és már a Kibeszélő felmerülésénél is tudtam, hogy vele mindenképp szeretnék interjút, ha lesz rá lehetőségem. Szóval még egyszer nagyon köszönöm neki, hogy a rengeteg dolga mellett még rám is sikerült időt szakítania, őszintén megtisztelt ezzel! Innen is további sok sikert kívánok neki, már várom, mikkel rukkol elő a jövőben.
*képek forrása: Sam Wilberry
