Az előző komoly téma, amit feldolgoztam - vagy legalábbis megpróbáltam, nem más volt, mint a testkép, azon belül is az egészséges testkép, és hogyan alakíthatjuk ezt ki magunkban. Ha ide kattintotok, elolvashatjátok azt is, amennyiben még nem tettétek, de nagy örömömre szolgál, hogy ennyi pozitív visszajelzést kaptam ezzel kapcsolatban.
 |
| a (krónikus) túlgondolás veszélyei |
A mai viszont úgy gondolom, hogy talán még egy fokkal komolyabb, hiszen a mentális gondok még sajnos a mai napig nagyon tabunak számítanak. Szerencsére vannak olyanok, akik bátran felvállalják ezeket, beszélnek róluk, hogy minél több emberhez eljuthassanak ezek az információk, esetleg ráébresszenek, hogy hoppá, talán ez a gond nálam is.
A jelenlegi cikket szerettem volna egy kicsit tudományosabb oldalról is megközelíteni, hogy ne csak a saját tapasztalataimról tudjak írni, így egy pszichológus segített tisztázni, illetve szakszerűen megfogalmazni. Helyenként csak utalni fogok arra, hogy mit hallottam tőle, néha viszont pontos idézeteket is olvashattok, a könnyebben érthetőség miatt.
Valamint a Mélylevegő Projekt illusztrálásait is megtalálhatjátok, nekik innen is nagyon köszönöm, hogy felhasználhatom őket!
Először is elmesélném nektek, hogy ez a két dolog hogyan van jelen az én életemben. Már kisebb koromban is sokat izgultam, főleg az iskolában, aztán később versenyeken, majd teljesen hétköznapi helyzetekben is. Természetesen nagyon sokáig azt gondoltam, hogy ez teljesen normális mértékű bennem, csak egy bizonyos drukk, ami ott van mindenkiben. Aztán elértem arra a szintre, ahol ez már sokkal több volt, mint egy egyszerű izgulás. Az agyam szinte minden helyzetben kattogott, egy-egy szituációt órákig, vagy akár napokig is elemzett, sőt, mielőtt egyáltalán csináltam volna bármit, lejátszottam a fejemben minden egyes (legalábbis szerintem) lehetséges kimenetelt.
Ez olyan mértékűvé növekedett, hogy már minden hozzám intézett szóban a mögöttes jelentést kerestem, mindig azt hittem, és hiszem még sokszor most is, hogy bántani akarnak. E mellé csatlakozik a folyamatos szorongásom, amit talán a kívülállók nem vesznek észre, én azonban tudom, hogy mindig velem van. Erről azonban nehéz beszélni, mivel sokszor én magam sem tudom megfogalmazni, mit is érzek.
De most egyelőre hagyjunk engem, a továbbiakban még úgyis ki szeretnék ezekre térni, most azonban nézzük ennek a tudományosabb oldalát.
Talán kezdjük a legelején, és tisztázzuk: mi is ez a szorongás? Honnan fakad?
A szorongás és a túlgondolás mögött ugyanaz az érzelem bújik meg: a félelem. Ennek a félelemnek alapvetően megvan a maga szerepe az életünkben, hiszen ennek segítségével élhetünk túl bizonyos helyzeteket.
"Például, ha az erdőben sétálgatva
belefutunk egy medvébe, a testünk válaszreakcióba kezd. Nem figyelünk már a
kismadarak énekére, nem csodáljuk a tájat, hanem a medvére koncentrálunk, csak
őt látjuk. Elsápadunk, mert a vér a lábainkba áramlik, a szívverésünk
felgyorsul, légzésünk szaporábbá válik. Mindez azért, hogy megszülessen a
vészhelyzetre adott gyors válasz, a menekülés,
támadás, vagy pedig lefagyás. (Flight, Fight, Freeze) A sikeres túlélés
után a szervezetünk visszaáll az alapállapotába."
Ez a példa azt szemlélteti, hogy a félelem akár jó is lehet, hiszen ilyen helyzetben ennek hatására több adrenalint termelünk, és olyan dolgokra is képesek lehetünk, amire mondjuk alapállapotunkban nem. Ezt viszont tudni kell a helyén kezelni, hogy utána a szervezetünk vissza tudjon állni, ahogy az idézetben is olvashattátok, mert különben a kimerültségig hajszolja magát.
De mi történik, mikor nem tudjuk a helyén kezelni a szituációt?
Itt jön a képbe a szorongás.
Mi a különbség a félelem és a szorongás közt? - kérdezhetitek. Az, hogy a félelemnek tárgya van, mint a medve a példában, ezzel szemben a szorongás egy tárgytalan, irracionális, túlzott félelem. Hiszen az ismeretlen jobban elrettent minket, mint az, amit ismerünk. Mielőtt azonban egy újabb példával élnék, tisztáznunk kell még két fogalmat. Ezek talán biológiaóráról már ismerősek lehetnek: az eustressz és a distressz.
"Az eustressz pozitív stressz, egy olyan
helyzet, ami, habár ijesztő, ugyanakkor hatékonyabb munkát, jobb teljesítményt
eredményez. Például, dolgozat előtti este hihetetlen mennyiségű anyagot tud az
ember a fejébe tömni. (Ez nem hatékony tanulás.) Distresz esetén azonban a
félelem eluralkodik rajtunk, mintha egy háborgó tengerben fuldokolnánk.
Tehetetlennek érezzük magunkat, és a hatékonyság, teljesítmény látja kárát.
Amikor annyira rettegsz egy tantárgytól vagy tanártól, hogy már tanulni sem
tudsz leülni, hiába tudod, hogy dolgozatot fogsz belőle írni másnap. Ez már
szorongás."
Itt felmerülhet az a kérdés, hogy miért tárgytalan a szorongás, ha megnevezem, hogy mitől szorongok? Azért, mert a tárgytalan félelmünk valamilyen formában testet ölt, mivel az ismeretlentől nem szeretünk félni, így keresünk neki egy tárgyat. A félelemnek azonban nem ez a valódi forrása. Ehhez kapcsolódik a túlgondolás is: ebben az esetben folyamatosan azon kattogok, hogy honnan jöhet veszély.
Ez a "veszély" lehet persze valós fenyegetés is, illetve teljesen hétköznapi dolog is, ami megrémiszt minket. Én például egy egyszerű telefonhívásra is sokszor rástresszelek, előre kigondolom, mit fogok mondani, és ha így vagy úgy reagálnak, arra mi lesz a válaszom. De ez igaz sok más helyzetre is az életemben.
Most, hogy tisztáztuk a fogalmakat, el tudod magadban helyezni, hogy igaz-e rád vagy sem. Vajon csak stresszes vagy, esetleg tényleg szorongással küzdesz? Akármelyik is a válasz, van rá megoldás.
Mit tudsz tenni ezek ellen?
Erre az egyik lehetséges válasz a realizálás. Például tegyük fel, hogy egy társaságban vagy, ahol az az érzésed támad, hogy összesúgnak a hátad mögött, és kinevetnek. Ilyenkor állj meg egy pillanatra - akár fizikailag, akár csak a gondolataiddal, és próbáld meg megfigyelni, hogy miről is beszélnek. Lehet, hogy szóba sem kerültél, csak rosszul érzékelted az általuk küldött jeleket. Ebben az esetben megnyugodhatsz, hiszen senki sem beszélt rólad. Azonban ott van a másik véglet: mi történik, ha tényleg rólad volt szó? Nem nagyon tudsz mit tenni ellene. Ha esetleg annyit jegyeztek meg, hogy félrecsúszott a ruhád, maszatos az arcod, vagy kócos a hajad, ezt könnyedén elintézheted, és már nincs is miről suttogni. Amennyiben azonban a személyeddel van valami problémájuk, már nem sok mindent tehetsz. Maximum bebizonyíthatod a tetteiddel, hogy félreismertek. De van olyan helyzet is, ahol ezt el kell engedni, hiszen miért adnál olyanok véleményére, akiknek sosem kérnéd a tanácsát?
A másik, amit fontos megjegyezni, hogy senki sincs egyedül! Mindig ott lesz az anyukád, a legjobb barátod, a párod, vagy a kisállatod, akinek kiöntheted a lelked, és aki segíteni szeretne neked. Még ha úgy is érzed, hogy senkit sem érdekelsz, hidd el, ez nem így van! Szerencsére olyan lények vagyunk, akiket megáldottak a kommunikáció képességével, éljünk is vele. Tudom, mondani könnyű. De ne feledjétek, velem is ugyanaz a helyzet, mint veletek. Én sem beszéltem róla, de mást nem értem el vele, csak azt, hogy felemésztett. Már ha egy embernek meg mersz nyílni annyira, hogy elmond: nem vagy jól, nyert ügyed van. Mert amint beszélsz róla, kicsivel könnyebb kezelni a helyzetet. Már annyival könnyebb vagy lelkiekben. És azt se felejtsétek el, hogy ha valami nem sikerül, az élet attól nem áll meg. Szerencsés vagy, mert van időd, van lehetőséged fejlődni, tanulni, és próbálkozni.
"Nem szégyen mentőövért nyúlni, ez nem a gyengeség jele. Sokkal inkább az
érett gondolkozásé. Tudom, hogy elértem a határaimat, de felismerem, hogy nem
vagyok egyedül. Van segítség! Ez lehet egy szülő, egy jóbarát, vagy akár egy
pszichológus is. Aki pedig olyat mond, hogy csak akarnod kell a változást, azt
valójában a saját félelmei emésztik! Talán magának is ezt mondogatja, talán már
évek óta, de eredménytelenül. Ne ezekre a hangokra hallgass, mert ők nem
értenek meg téged igazán. Ha bezárkózol a félelemeiddel, teret engedsz a
túlgondolásnak, és lassan felemésztenek. A magad és mások közé emelt falak nem
csak a kintről jövő rosszat tartják kint, de a jó dolgokat is, és a váradban
ragadsz a saját félelmeiddel. Ha eltörött a lában, azt sem akaraterővel
gyógyítod. Elmész orvoshoz, segítséget kérsz. Ha a lelkeden, elméden
keletkezett a törés, akkor miért ne vihetnéd el azt is orvoshoz?"
Nézzük meg azt is, hogy mit ajánl a Mélylevegő Projekt!
1. Légy tisztában a kiváltó okkal!
Ez lehet családi konfliktus, vizsgaidőszak, mérgező kapcsolatok, a tömeg vagy akár a túlhajszoltság is.
2. Hogyan tudod megelőzni?
Rendszeres testmozgással (főleg a jóga van remek hatással az elmére), a mérgező kapcsolatok elkerülésével - azaz aki nem tesz neked jót, vond ki az életedből! Emellett hasznos a napló vezetése, amibe kiöntheted a gondolataidat és félelmeidet egyaránt.
3. És ha már belekerültél a szorongás ördögi körébe?
Vegyél több mély levegőt az orrodon keresztül, majd a szádon fújd ki és figyelj közben a következőkre: 5 dolog, amit látsz, 4 olyan, amit meg tudsz érinteni, 3 hallható dologra, 2 olyanra, aminek érzed az illatát, és egy érzelemre, amit közben tapasztalsz.
A gyógyulás nem egy rövid folyamat, de kellő kitartással bárki képes lehet rá. Ez egy olyan út, amin én is járok. Lehet, hogy meg csak az elején tartok, lehet, hogy van, aki előrébb jár, de ez nem egy verseny. Vannak napok, hetek, mikor már látom a fák közt átszűrődő napfényt, de van olyan, hogy mindent ellep a sötétség. Ezt az ösvényt azonban végig kell járni, ha célba szeretnék érni.
Remélem, hogy valami haszna lesz ennek a bejegyzésnek, hiszen a célom az, hogy tudjátok: nem vagytok egyedül! Talán nem ez az első dolog, amivel az ember indít egy beszélgetés során, de attól még nem jelenti, hogy a szőnyeg alá kell söpörni. Ha van bármilyen személyes meglátásotok ezzel kapcsolatban, esetleg javaslat vagy kérés, azt instagramon (esetleg kommentben) is várom szeretettel! Beszélgessünk!
Emellett csak ajánlani tudom nektek, hogy kövessétek a Mélylevegő Projektet, akkor is, ha valamilyen hasonló gonddal küzdetek, és akkor is, ha nem - hiszen a környezetedben bárki szenvedhet akár depresszióban, rajtuk az is segít, ha tudjátok, hogyan kezeljétek a helyzetet.
