#komolytéma - a pozitív testkép

Úgy éreztem, itt az ideje, hogy kicsit komolyabb dolgokról is beszéljek nektek - vagy épp veletek, hiszen ahogy már mondtam, az élet nem habos torta. Vannak rossz napok, rossz időszakok, és erről ugyanúgy beszélni kell, mint a jókról.

Így mostantól igyekszem legalább havonta egyszer érkezni egy olyan témával, ami véleményem szerint fontos, szükségük van rá az embereknek. Tudom, eddig nagyon nem reklámoztam, hogy kik a célközönségem, mivel elég tág témákat dolgozok fel, és ezeket is próbálom majd úgy megírni, hogy azzal tudjak segíteni egy 14 éves kislánynak, vagy épp egy 30-as férfinak is.

Mint azt a címből már láthattátok, ma a pozitív testképpel, önmagunk elfogadásával, sporttal, és ehhez hasonlókkal szeretnék foglalkozni. Már tervezem egy ideje ennek a megírását, azonban megfordult az is a fejemben, hogy videós formában oldom meg, de sajnos technikai problémák miatt erre még várni kell, szóval most még maradunk itt, a blogon.

És hogy honnan is jött az ötlet, hogy erről beszéljek? Az igen egyszerű. Önmagamból. Bár sosem voltam anorexiás, bulimiás, és ehhez hasonlók, viszont nagyon nehezemre esett elfogadni a testemen végbement változásokat, ahogy elkezdtem kamaszodni. Ugyanis világéletemben nádszálvékony kislány voltam, a tanáraim sokszor mondogatták, hogy rakjunk követ a táskámba, mert egy kis szellő is elfúj. Ezt édesanyámtól örököltem, ő sem volt sose nehezebb 55 kilónál - mondjuk ehhez hozzájárul az is, hogy mindketten alacsonyak vagyunk, én a 160 centit súrolom, ő pár centivel magasabb nálam. És ez is egy olyan dolog volt magamon, amit nagyon sokáig utáltam, de erre később visszatérünk.

Szóval, vékonyka kislány voltam, ez azonban nem gátolt semmiben, hiszen 12 évig táncoltam, sőt, hat évig kosaraztam is. És azt hiszem, ezek a mozgásformák járultak legjobban hozzá a testem nagymértékű változásához. Talán hatodikos lehettem, mikor látványosan elkezdtem nőiesedni. Kezdődött az egész azzal, hogy a sok mozgás miatt többet ettem, és izmosodtam is, nem meglepő hát, hogy egy év alatt több, mint 10 kilót híztam. Rettentően furcsa volt. Már nem voltam az a finom, törékeny kislány, hanem kiderült, hogy van seggem, megerősödtek a combjaim, és kiszélesedett a csípőm, de közben a mellem meg pici maradt. És hiába dicsértek, hogy milyen jó nekem, és még a felnőttek közül is sokan irigylik az alakomat, én utáltam. Nem éreztem jól magam, emiatt egészen fiatalon már diétázni akartam, hogy megint 'szép vékony' legyek. Persze egyik sem tartott túl sokáig, mindössze pár napig bírtam, mert imádtam jókat enni, és a mozgás mellett szükségem is volt rá.

Az egész sokkal rosszabb lett a gimnázium alatt. Sok 'modell alkatú' lánnyal voltam körülvéve, akik nem csak hogy vékonyabbak voltak nálam, de magasabbak is, én meg egy kis kerti törpének éreztem magam közöttük. Hisztiztem, amiért nem tudok kockás nadrágot felvenni, mert annyira feszül a combomon, hogy egy tehénen se állna különbül, hisztiztem, mikor a boltban egy farmer se jött fel a seggemen, még a legnagyobb méret se, aminek még talán a szárát se kellett volna olyan sokszor feltűrnöm.

Mindeközben hallgattam a társaimat, akik mindig panaszkodtak, hogy mennyire kövérek, közben a testzsírjuk éppen elérhette a 2%-ot. Mindez borzalmas hatással volt arra, hogy mit látok a tükörben, hogy milyen ruhákat veszek fel, és hogy egyáltalán hogyan érzem magam a bőrömben.

Hogy mikor jött el a változás? Pontosan nem tudom, de valamikor a gimnázium utolsó éveiben. Egyre többet beszélgettem a témáról a barátnőimmel, sőt, másokkal is, és azt láttam, hogy köztük is vannak olyanok, akik nem elégedettek a testükkel, holott az én szememben meg ők voltak az ideális képek. És ekkor jöttem rá, hogy mindegy, hogy nézünk ki, magunkon mindig találni fogunk valamit, ami nem tetszik. Túl nagy a hasunk, vastag a combunk, vagy épp túl vékony a lábunk, kicsi a mellünk, túl nagy a mellünk, van csípőnk, nincs semmi alakunk. Itt merült fel bennem a kérdés, hogy tényleg csak egy olyan test van, ami szépnek számít? Tényleg csak akkor lehetek szép és boldog, ha mindaz megvan rajtam is? És erre természetesen a válasz a nem. Korábban sokkal jobban tetszett, ha egy lány vékony, ma viszont már egy teltebb, nőiesebb alakra mondom azt, hogy na igen, ez mennyire jól néz már ki! Természetesen félreértés ne essék, most nem a vékonyság ellen szólaltam fel, hiszen sok esetben, a túlsúlyhoz hasonlóan, van, aki képtelen hízni, akármennyit is eszik. És ez teljesen rendben van.

Teljesen mindegy, hogy 50 kiló vagy e, vagy 80, amennyiben te jól érzed magad a bőrödben. Nem azt mondom, hogy most akkor hízzunk el mindannyian, nem! A lényeg csupán annyi, hogy tanuld meg szeretni azt, amit kaptál, és figyelj oda magadra. És hogy ezt hogyan tudod elérni? Hogyan tudod elfogadni magad? Ne hidd, hogy egyik napról a másikra menni fog, mert mindez időbe telik. De ha megfogadod azt a pár tanácsot, amit most adni fogok, ami nekem, és másoknak is segített, akkor hamarosan te is képes leszel szeretni azt, amit látsz.

Az első, és talán legfontosabb: ne hasonlítsd magad másokhoz!

Ez lesz egyben a legnehezebb is. Azonban tényleg abba kell hagynod azt, hogy másokhoz hasonlítod magad, főleg, ha olyanokkal teszed ezt, akik még csak nem is a te súlycsoportodba tartoznak. Mert gondolj csak bele: te valaki máshoz méred a saját értékedet, miközben nem veszed észre, hogy mennyi érték rejlik benned. Azt nem is említve, hogy a személy, akihez hasonlítod magad, ugyanezt teszi valaki mással. És már benne is vagy egy ördögi körben, ahol mindenki a másikhoz viszonyít. 

Emiatt is kell erről leszoknod. Ha valakit például csak azért követsz instagramon, hogy irigykedve nézegesd a profilját, mert neki hosszabbak az ujjai, mint neked, akkor egyszerűen kövesd ki. Amennyi időt töltünk ezeknek az oldalaknak szentelve, azt tehetjük okosan is. Keress helyette olyan embereket, akiknek mondjuk hasonló testfelépítésük van, mint neked. Vagy, ha kikövetni nem akarod őket, akkor használd őket inspirációként, nem pedig példaként. Magyarul, nyugodtan nézegesd az oldalukat, de ne mérd össze velük önmagadat. Hanem mondd azt, hogy igen, én is szeretnék ilyen jóban lenni önmagammal, szeretném elfogadni magam, hogy én is nyugodt szívvel rakhassak ki képeket magamról.

És itt jön a következő fontos lépés: írd le, mi az, amit nem szeretsz magadon, majd rendszerezd - melyiken tudsz, és melyiken nem tudsz változtatni?

Itt jön például az, hogy az alakoddal nincs gondod, de jobban éreznéd magad, ha ledobnál 5 kilót. Akkor elkezdhetsz mozogni, vagy jobban odafigyelhetsz arra, hogy mit eszel. Ebbe sem kell beleszakadni, ésszel kell csinálni, és csak saját magadért! Ha fogyni akarsz, azt azért tedd, mert téged az boldoggá tenne! Ne akarj megfelelni anyukádnak/barátaidnak/párodnak, mert ha ők nem fogadnak el úgy, ahogy vagy, akkor nem ők azok a személyek, akikre szükséged van. Amennyiben persze jogos az, amit mondanak, és egyetértesz velük, akkor nem kell megszakítanod a kapcsolatot anyukáddal, de ha te jól érzed magad a bőrödben, mégis folyton csak piszkálnak, akkor ülj le, és beszélj velük.

Természetesen azokkal a dolgokkal, amivel nem tudsz mit kezdeni, nem sok mindent tehetsz. Mindössze annyit, hogy elkezded dicsérni ezeket, odaállsz a tükör elé, és azt mondod: igen, lehet, hogy nincs széles csípőm, de ez nem vesz el az értékemből, ettől nem leszek kevesebb ember, és valaki így fog szeretni, és én is így szeretem magam!

Ha ezt minden nap elismétled magadnak, csak épp azzal a kritériummal, amiről nálad szó van, az agyad elkezdi elhinni ezeket a szavakat, és egy idő után tökéletesen rendben leszel önmagad látványával. De természetesen a változtatás sem kötelező, még ha tudsz is. Ha például nagy a hasad, de nem akarsz csak emiatt nekiállni edzeni, akkor ugyanazt a mantrát, amit fenn is írtam, elmondhatod azzal helyettesítve. A kulcs az, hogy te el tudd fogadni, ezután a környezeted is máshogy fog hozzáállni.

Viselj olyan ruhákat, amik kiemelik az alakodat.

Sajnálatos módon valami, ami jól néz ki egy vékonyabb lányon, nem feltétlenül fog jól állni egy kicsit teltebb idomokkal rendelkezőnek, és vica versa. Bizonyára veletek is megesett már, hogy valami nagyon tetszett másokon, aztán felpróbáltad - esetleg meg is vetted - de nem érezted benne jól magad, mert egyszerűen nem illett rád. Velem is megesett már nem egyszer, és akkor egyből azt kezdtem el keresni, hogy mi a hiba. Bennem. Az eszembe se jutott, hogy a gond nem velem van, mindössze azt a ruhát nem nekem tervezték. És ez rendben van. Sokkal több olyan ruha van, amit tudok hordani, és jól is áll, mint az olyan, ami nem. Igaz, ez időigényes, de egy-egy jól megválasztott darabbal tökéletesen fogsz festeni.

Ne hízni/fogyni akarj, hanem egészséges életmódot folytatni!

Tehát ne kezdj egyből drasztikus diétába, vagy ne edd meg a fél hűtőszekrényt annak érdekében, hogy változást érj el. Mivel a diéták általában csak ideiglenes megoldások, nem hosszútávúak. Azt meg senki sem akarja, hogy mondjuk hónapokig szenved az étkezés és a mozgás miatt, aztán fele annyi idő alatt visszaáll a kezdeti állapotba. Ennél sokkal jobb megoldás, ha heti rendszerességgel mozogsz, még csak nem is kell megszakadni benne, a lényeg, hogy valamennyit mindenképp iktass be. Emellett pedig figyelj oda, miket viszel be a szervezetedbe. Nem kell feltétlen kalóriákat számolgatni, csak fogyassz több zöldséget és gyümölcsöt, ha eddig nem tetted, főzz magadnak, és tiszteld a tested!

És az utolsó ilyen tanácsom az lenne, hogy egészként tekints magadra, ne kicsi részekként.

Tehát ha megállsz egy tükör előtt, ne azt kezdd el vizslatni, hogy ebben vagy abban kire hasonlítasz, vagy kire kellene hasonlítanod, hanem fogadd el a tényt, hogy minden, amit ott látsz, te vagy, és ez tesz téged különlegessé és egyedivé. Mennyire unalmas lenne a világ, ha mindenki ugyanúgy nézne ki? Lehet, hogy nincs pisze orrod, de nem csak az lehet szép. Lehet, hogy nincs telt ajkad, kit érdekel? Hidd el, az a legfontosabb, hogy elfogadd, amit kaptál, és abból kihozd a legtöbbet.

Nem lesz ez egy könnyű túra, nekem sem volt az. De sokat segített, hogy találtam valakit, akit nem érdekelt, hogy nagy az orrom, hogy pici a mellem, vagy hogy nem lapos a hasam, és egy fogszabályzó sem ártana meg. Rengeteg olyan apróság van rajtam, amin nagyon szerettem volna változtatni, de most már képes vagyok ezt úgy nézni, mint egy személyiségjegyet. Amin tudok, megpróbálok változtatni, az ésszerű kereteken belül, de kés alá sosem feküdnék. 

Remélem segíthettem valamennyit, bárki is olvassa ezt a posztot. Fontosnak tartom, hogy tudjátok, nem vagytok egyedül. Nem csak az érezheti kényelmetlenül magát, akin van egy kis felesleg, az is, akin meg körülbelül semmi nincs. Ezzel a bejegyzéssel viszont az volt a célom, hogy bárki is vagy, bárhogy is fess, tudd szeretni magad, mert csodás vagy! És ha úgy is érzed, ez nem így van, én tudom, hogy igen.

Köszönöm, ha egészen idáig eljutottál, és időt szántál rám! Talán valami haszna is akad annak, hogy elmeséltem, én min mentem keresztül. Ne adjátok fel, legyen szó akármiről, mert képesek vagytok bármire. És addig is, míg eljuttok odáig, ölel titeket:

Laura