Horváth Florencia Dorina. Író, költő, slammer. A fiatal lány még csak idén érettségizett, de a háta mögött tudhat már több dobogós, vagy épp nyertes pályázatot, művei jelentek meg újságokban és antológiákban, és nem egy slam poetry versenyt nyert meg. A mai Kibeszélőben Florenciával tárgyaltunk olvasásról, slamről, illetve a jövőről.
- Egészen kicsi korom óta könyvekkel vagyok körülvéve. Régi fényképeken is láttam - ebből az időből még nincsenek emlékeim - hogy a kiságyam közvetlenül a könyvespolc előtt állt. Óvodás koromban tanultam meg írni, olvasni, de nagyon sokáig azt gondoltam, zenével kell foglalkoznom. Tíz évig aktívan tevékenykedtem e téren, szerettem csinálni, de valahogy mégsem voltam nyugodt, hogy jó úton haladok. Ekkor is írogattam, de csak az asztalfióknak. A "nagy bumm" középiskola első évében következett be, szinte egyből az első irodalomórák valamelyikén. Egy irodalmi pályázattal, amin természetesen semmilyen eredményt nem értem el. De nem keseredtem el. Elkezdtem rendszeresen írni, és a következő pályázatot megnyertem. Ekkor már tudtam, hogy valami ilyesmit szeretnék egy életen át.
És honnan jött a slam poetry gondolata?
- Legelőször a YouTube-on találkoztam a műfajjal, szemezgettem vele, de nem tudtam, mégis mi lehetne az első lépés, hogyan kezdhetném el. Meséltem erről egy barátnőmnek, akiről kiderült, vannak ebben a körben mozgó ismerősei. Egy nyári összművészeti táborban megismerkedtem velük és a 2018 szeptemberétől induló évadtól állandó fellépő lettem.
Először csak a Savaria Slam Poetry tagjaként álltam színpadra, de megfordultam már az ország nyugati részének legtöbb klubjában.
Mindenesetre igyekszem a lírát és a slamet elkülöníteni egymástól, más-más stílusban írni a szövegeket. Azt gondolom ez utóbbinál sokkal szabadabban lehet gondolkodni, nincs úgy megkötve a kezünk. Ha egy-egy est megadott témára épül, akkor igyekszem csavarni egyet a "sablon" gondolatmeneten. Itt igazából bármit csinálhatok, amit az irodalom nem enged.
 |
| Fotó forrása: H.F. Készitette: Lutor Katalin |
Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb? Mind az írást, mind a slammelést tekintve.
- Írás szempontjából arra, hogy a nyáron elég sok folyóiratban, antológiában meg fog jelenni szövegem. A slamet tekintve arra, hogy egy teljesen improvizált szöveggel - amit saját hibából nem tanultam meg, pedig a verseny kritériuma volt, hogy fejből kell mondani - állhattam dobogóra.
Nahát, ahhoz gratulálok! Van valamilyen vicces emléked valamelyik ilyen fellépésről?
- Köszönöm szépen! Azt gondolom, ha bármilyen műfajról beszélünk, ami színpadi jelenlétet igényel, elkerülhetetlenek a bakik. Szerencsére nekem különösen kellemetlen élményem még nem volt. De a mai napig jókat nevetek azon, hogy a Sárváron megrendezésre kerülő tavalyi Kárpát-medencei Írótábor alkalmával valaki valahol (ez örökké rejtély marad) szerzett egy próbababa lábat. A díjkiosztó gálán ezzel is jelezve a csapatszellemet sokan a lábat kezükbe fogva/ölelve adták elő verseiket. Hagyományt teremtettünk, hiszen az orfűi Összmagyar Slamtáborba már ezzel érkeztünk, ahol szintén nagyon nagy poénok keveredtek belőle.
 |
| Fotó: Lutor Katalin |
Ahogy láttam, idén érettségiztél. A jövőbeli terveid kapcsolódnak a szenvedélyedhez, vagy ezek csupán hobbik?
- Igen, idén érettségiztem, reményeim szerint szeptembertől az ELTE magyar szakán folytatom a tanulmányaimat. Utána színháztudományi mesterképzést szeretnék végezni. Szerencsére elég sok minden érdekel, a legnagyobb vágyam, hogy szépirodalmi szakterületen alkothassak, folyóiratoknál dolgozhassak, de nagyon szívesen lennék dramaturg is. Most van időm írni, két elég nagy projekten dolgozom, mindkettő kapcsolódik a tervezett jövőmhöz: kicsit színház, kicsit irodalom. Ami teljes mértékű hobbim, az a fotózás, kikapcsol, olyankor nem gondolok másra, csak hogy mit adhatok át a képpel. A slam poetry más tészta, azt zsigerből kell gyúrni, a közönséggel együtt nyújtani. Hogy mi sül ki belőle, nem tudom, de azt sem szeretném abbahagyni.
Ezek szerint a közeljövőben számíthatunk tőled valami nagyobb alkotásra is?
- Annyit biztosan kijelenthetek, hogy rajta vagyok az ügyön. Ha minden jól megy, talán jövőre kirajzolódik az egyik. Még rengeteg dolgom van vele, számomra is újdonság, de teljes mértékben szerelemprojekt. A másik inkább csak próbálkozás, gyakorlás, amit majd egyszer sok-sok év múlva fel szeretnék használni.
 |
| Fotó forrása: H.F. |
Értem. Mit mondanál, kik azok az irodalmi személyek, akikre valamiért felnézel? Az alkotói munkájukat, vagy az életüket szereted, esetleg ihletet merítesz belőlük?
- A klasszikusok közül Ady és József Attila áll a szívemhez legközelebb, az utóbbi főleg az élete miatt. Akik ma élnek és alkotnak pedig: Szentesi Éva, mind a személyisége, mind az írásai miatt, Kemény Istvántól nagyon sokat tanultam líra workshopok keretein belül. De mostanában nagy felfedezés volt számomra Bartis Attila és Etgar Keret is, akik egyből megfogtak. Marquez pedig örök kedvencem, őt folyamatosan olvasom.
Ihletet nem kifejezetten egy-egy alkotóból tudok meríteni, inkább az elolvasott könyvek bizonyos hangulatai, benyomásai inspirálnak.
Végül pedig az utolsó kérdésem: mit tanácsolnál azoknak, akik szeretnének elkezdeni slammelni, de még nem tudják, hogy álljanak neki?
- Gondolkozzon kicsiben. Találjon valami olyan témát, amiről könnyen és szívesen beszél, de ami a legfontosabb, a közérthetőség, hogy a hallgatók tudjanak vele azonosulni. És ne féljen használni a hangját! Szerintem egy idő után a színpad előhozza a bátorságot, ha esetleg kicsit félénkebb is valaki, csak ne adja fel az első kudarc után!
Köszönöm szépen Florenciának, hogy elvállalta az interjút, már jó ideje követem a munkásságát, és csak ajánlani tudom nektek is, hogy nézzetek be hozzá, mert iszonyú tehetséges.
Nektek pedig köszönöm, hogy itt voltatok! Ne feledjétek, ha van valaki, akivel szívesen olvasnátok interjút, annak a nevét hagyjátok meg nekem kommentben, vagy küldjétek el üzenetben, és igyekszem felvenni vele a kapcsolatot. Addig is jók legyetek!
Laura
